Minden azzal kezdődött, hogy a gyereknek kellett egy gardróbszekrény, mert már kinőtte a kis komódot, amiben korábban tartottuk a ruháit. A kis copfos már az oviban is nagy dáma volt, és meg kellett birkózni vele néha, hogy ugyan vegye már fel azt a bizonyos „farmernadrágot”, melyet amúgy minden más gyermek hord az ő korában, de persze az még a könnyebb eset volt, mert a farmert még csak-csak, de ha a mackónadrág került elő, akkor nem érte be az orrhúzogatással, hanem könnyekkel, és heves csapkodással jelezte nemtetszését az én egyetlenem! Nem mintha ellene lennék annak, hogy kislányos kislányt neveljünk, hiszen ahogy egy külföldi ismerős mondta hasonló gyermekére: ez „so much fun”, hogy ilyen kis hercegnős a kicsi, de amikor télvíz idején is a rózsaszín tüllszoknya kell, az már azért nálam enyhén szólva is túl sok volt.

Mindenesetre odáig jutottunk, hogy a kis divatdiktátorom ruhatára kinőtte a komódot, és bizony akasztós szekrény kellett neki, melybe beteheti a ruhácskáit. Így jutottunk el odáig, hogy gardrób szekrényt kellett nézni neki, melyet végül online vásároltunk meg, nem is olyan durván magas áron, mint ahogy előzetesen gondoltam volna. Bár ez volt az első online bútorvásárlásom, nem hiszem, hogy ez lesz az utolsó is. A gyerek azóta belakta a szekrényt, sőt, már szinte dugig van… de legalább az vígasztal, hogy ha egyszer netalán kellene belőle még egy, tudom majd, hogy hol találok majd jó áron.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük