Akinek nincs problémája az egyensúlyával, az természetes adottságnak veszi, hogy csak úgy van. Pedig nem! Azért tűnik egyszerűnek, mert agyunk olyan gyorsan koordinálja az izmainkat, hogy nem tudatosul bennünk az összetett és bonyolult háttérfolyamat. Azonban, ha ebben a tökéletesen összehangolt rendszerben zavar keletkezik, máris észrevesszük, hogy valami nem stimmel.

Egyensúlyozó képességünk 3 szerv összehangolt működésén alapul, melyek a szemünk, a belső fülünk, valamint izmaink és ízületeink. Ha ezekből valamelyik meghibásodik, olyan tüneteket észlelhetünk, mint például nem tudunk egyenetlen felületen járni, vagy sötétben bizonytalanul támolygunk. Azonban a kor előrehaladtával, ahogy ezen szervek gyengülnek, tapasztalhatjuk, hogy már nem olyan jók a reflexeink, romlanak az érzékeink, gyengülnek izmaink. Ez az oka annak, hogy az idős emberek gyakran esnek el még egyenes talajon is.

Ezért különösen fontos, hogy naponta pár percet szánjunk egyensúlyfejlesztő gyakorlatok elvégzésére, mert erősítik izmainkat, így megelőzhetjük az időskorral járó eséseket is. Ráadásul már 1-2 hónap után jelentős javulást tapasztalhatunk, így viszonylag rövid időn belül minőségibb életet élhetünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük